1 fej vöröshagyma1 nagyobb karfiol 3-4 db szerecsendió-virág1
evőkanál cukor4-5 gerezd fokhagyma2 db zellerszár2 evőkanál vaj1
evőkanál liszt2 tojás1 l zöldséglevesolívaolaj2 szelet sajt1
evőkanál vágott friss petrezselyem6 szelet kenyérsóbors1 db citrom
héja
Egy lábosban kevés olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott
hagymát és a szerecsendió-virágot. Amikor már megpirult, felöntjük
zöldséglével, beletesszük a rózsáira szedett karfiolt, az apróra
vágott petrezselymet, a cukrot, a zellerszárat, a fokhagymát, majd
sóval, borssal és reszelt citromhéjjal ízesítjük.
Amikor megpuhult a karfiol, egy serpenyőben a vajból, a lisztből
és kevés vízből rántást készítünk, besűrítjük vele a levest. A
kenyeret megpirítjuk, megkenjük fokhagymával, hozzáadjuk a
tojássárgáját, a sajtot, az egészet turmixgépben pürésítjük. Az így
kapott masszából ki gombócokat formálunk, melyeket a levesbe
teszünk tálaláskor.
1 Amire szükségünk lesz
4-8 db tojás
olaj
serpenyő
só
2 Hogyan készítsük el a rántottát
Vegyünk elő egy tálat, törjük fel a tojásokat. 4-8 db
tojásra lesz szükségünk, személyektől függően. Ha
nem csak egyszerű rántottát szeretnénk készíteni,
megspékelhetjük pl. hagymával, szalonnával vagy
szalámival. Egy villa segítségével dolgozzuk össze a
tojás fehérjét és sárgáját, hogy egyszerű sárga
színű legyen a végére.
A gáztűzhelyt állítsuk kb. ¾-es fokozatra, majd az
előre elkészített serpenyőbe öntsünk egy kevés
olajat, oszlassuk el, majd öntsük bele a tojást. Miután
beleöntöttük, egy fakanál segítségével toljuk a
tojást a serpenyő közepe felé, ügyeljünk arra, hogy ne
égjen le a tojás. Ízlés szerint adhatunk hozzá sót
vagy borsot.
Hozzávaló:
15 dkg rizs
3 dl tej
5 dl hideg tejszín
1 citrom reszelt héja
1 vaníliarúd
10 dkg cukor
10 dkg apróra vágott, cukrozott narancshéj
A tálaláshoz:
4 evőkanál narancs- vagy málnaszörp
A rizst kávéőrlőben durvára daráljuk, aztán egy
közepes méretű lábosban összekeverjük a tejjel és a
tejszín ½-vel, majd hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a
vaníliarúd kikapargatott belsejét és bele dobjuk a
vaníliarúd kikapargatott héját is. Mérsékelt tűzön
felforraljuk, és ha rottyant egyet, takaréklángon 10-15
perc alatt csendes forrásban, gyakori keverés mellett
megfőzzük. Így sűrű, de egyáltalán nem édes
rizskrémet kapunk. (Ha túl sűrűnek találnánk, kevés
meleg vízzel hígíthatjuk a tejberizst s főzés közben.)
A még forró rizskrémet aztán átkanalazzuk egy nagy
tálba, majd robotgéppel kb. 10 percen át keverjük, hogy
kihűljön. Ha ez megvan, hozzáadjuk az apróra vágott
cukrozott narancshéjat is.
A maradék, hideg tejszínből tiszta és száraz
habverőkkel kemény habot verünk, fakanállal
hozzáforgatjuk a kihűlt, cukrozott narancshéjjal
dúsított rizskrémhez, és a habos édességet
szétosztjuk 4 üvegtálkában.
Tálalás előtt mindegyik adagra rácsorgatunk 1-1
evőkanál narancs- vagy málnaszörpöt, és ez nemcsak
finom hozzá, de jól is néz ki rajta.
2 db paradicsom 2 db paprika 1 kígyóuborka 1 üveg olíva
1 db csirkemell olívaolaj borecet só bors 3 színű
tészta 20 dkg reszelt parmezán
A tésztát kifőzzük, majd jól lecsepegtetjük. A
csíkokra vágott csirkemellet olívaolajon megsütjük,
apróra vágott újhagymát, sót, borsot és egy kevés
bort adunk hozzá. A paradicsomot, a paprikát és az
uborkát nagyobb darabokra vágjuk, a kifőtt tésztához
adjuk.
Balzsamecettel, olívaolajjal megöntözzük, rászórjuk a
parmezánt, majd sóval, borssal ízesítjük és
hozzáadjuk a húst. A csirkemell után visszamaradt
zsiradékba parmezánt teszünk, a tésztára öntjük.
Hozzávalók:
A tésztához:
200 g vaj, 100 ml tejszín, 375 g liszt, 2 db tojássárga,
8 g só
A díszítéshez:
tojás a kenéshez
szemes mák, durvára őrölt dió, durvára őrölt
mandula, szezámmag, lenmag, sajt, vagy köménymag a
szóráshoz
Elkészítés:
Előkészítünk egy lepapírozott sütőlemezt, és
előmelegítjük a sütőt 200 °C-ra.
Az összes összetevőt egy tálba tesszük, és egyneműre
gyúrjuk a tésztát. Ne tévesszen meg minket, ha a tészta
nagyon kemény. Ilyennek kell lennie. Akár kivehetjük az
asztalra is a tésztát, úgy még könnyebb eldolgozni.
Figyelem! Lényeges, hogy a tésztát ne gyúrjuk túl.
Amint összeállt, egynemű lett a tészta, hagyjuk abba a
gyúrást, akkor is ha foszlós.
Az így kapott tésztát vékony liszten nyújtsuk ki kb 15
mm vastagra, majd tegyük tányérra, vagy tálcára, és
tegyük fél órára a fagyasztóba.
Ha a tészta kifagyott, várjuk meg, míg annyira felenged,
hogy deformálás nélkül fel tudjuk vágni egy éles
késsel. Ha eléggé felengedett, felvágjuk a késsel, vagy
egy kis kiszúróval is kiszúrhatjuk apró, kb 1,5-2 cm
átmérőjű alakokra.
A felszeletelt aprósüteményeket megkenjük vékonyan
tojással, majd megszórjuk a díszítőanyagokkal.
Még fagyosan tesszük be a sós sütit a 200 C-os sütőbe.
Aranybarnára sütjük kb 20 perc alatt, majd 1 órát
hagyjuk állni
Hozzávalók:
4 személyre:
8 db virsli, 25 dkg vajastészta, 1 db tojás,szezámmag,
fenyőmag, esetleg reszelt sajt.
Elkészítés:
A vajastésztát kinyújtjuk 3 mm vasatgra, és
felcsíkozzuk 1.5 cm(újjnyi) szélesre. Betekerjük vele a
virslit, majd a végeket és a tetejét bekenjük a
tojással. Tetszés szerint meghintjük magvakkal, esetleg
sajttal.A virsli vastagságától fűggően 180°C fokos
légkeveréses sütőben 12-15 percig sütjük.
Tálaláskor adhatunk hozzá mustárt, paradicsomos
dippeket, sőt ha vacsorára vagy egyéb alkalmakra egy
finom salátát.
A tésztához:
30 dkg finomliszt
15 dkg hideg vaj, apró kockákra vágva
½ evőkanál cukor
1 csipet só
4 evőkanál natúr tejszínes krémsajt
2 evőkanál tejföl
1 tojássárgája
A tetejére:
1 tojásfehérje
10 dkg szezámmag
A nyújtáshoz:
5 dkg finomliszt
Előmelegít em a sütőt 190 fokra (gázsütőn 5-ös
fokozat), és sütőpapírt fektetek egy nagy tepsire.
Összeállítom a tésztát. A lisztet, a felkockázott
vajat, a cukrot és a sót morzsásra dolgozom egy késes
betétű robotgépben. Hozzáadom a tejszínes krémsajtot,
a tejfölt és a tojássárgáját - a fehérjét, pedig
félreteszem későbbre-, majd addig járatom a gépet,
amíg össze nem áll a sima tészta. (Ha nincs robotgép,
akkor is elkészíthetjük a tésztát. A lisztet
összekeverjük cukorral és a sóval, hozzáadjuk a hideg,
felkockázott vajat, és ujjainkkal gyorsan összemorzsoljuk
az egészet. Ezután hozzágyúrjuk a krémsajtot, a
tejfölt és a tojássárgáját.)
A tésztát bucivá formázom, ráteszem a belisztezett
gyúródeszkára és a nyújtófával egy kb. 30 x 30 centis
téglalappá nyújtom. Megkenem a tetejét vékonyan az
enyhén felvert tojásfehérjével, majd meghintem óvatosan
a sóval, végül egyenletesen rászórom a szezámmagot.
Ahhoz, hogy a magocskák sütés után is a ropin
maradjanak, a tenyeremmel jól bele is nyomkodom őket a
tésztába.
A megszórt tésztát kb. 2 centi vastagon felcsíkozom,
majd a csíkokat a hosszú oldaluk mentén felpödröm
spirál alakban. Ezután a spirálos ropikat a tepsire
helyezem, majd mindegyik tetjét megkenem ismét
tojásfehérjével és már mehetnek is a sütőbe.
Hozzávaló:
12,5 dkg finomliszt
12,5 dkg teljes kiőrlésű liszt
12,5 dkg vaj
1 csipet só
1 tojás sárgája
3-4 evőkanál hideg víz
5 dkg reszelt sajt (trappista vagy parmezán)
a tészta lekenéséhez 1 tojásfehérje
a formák díszítéséhez kb. 10 dkg natúr napraforgó
mag
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra (gázsütőn 6-os
fokozat).
A tésztához összekeverjük a kétféle lisztet a sóval,
majd beletesszük egy késes betétű robotgépbe.
Hozzákockázzuk a vajat, melléöntjük a reszelt sajtot
is, aztán megnyomjuk a gombot, és kb. ½ perc alatt
morzsásra dolgozzuk össze a lisztet a vajjal és a
sajttal. Amikor elkészültünk, átöntjük egy
keverőtálba. Ha nincs késes betétű robotgépünk, nem
probléma. Ebben az esetben beletesszük egy keverőtálba a
sós lisztkeveréket és a reszelt sajtot, majd az egészen
hideg, szinte fagyos vajat a reszelő nagy lyukú oldalán
hozzáreszeljük. Ezután ujjainkkal addig morzsolgatjuk a
vajat a liszttel, amíg homokszerű nem lesz. Minél
gyorsabban végzünk vele, annál jobb, a vajnak ugyanis nem
szabad megpuhulnia, mert akkor nem lesz omlós a tészta.
Akár robotgéppel, akár kézzel morzsoltunk össze a
lisztet és vajat, hozzáadjuk a tojássárgát és a vizet,
majd összegyúrjuk. Ahogy összeállt, meg is van.
A tészta cipót egy kilisztezett gyúródeszkára tesszük,
majd a nyújtófa segítségével kb. fél centis
vékonyságú négyzetté gyúrjuk. Elővesszük a
különböző szúróformákat, és addig gyártjuk a
tésztafigurákat, míg el nem fogy a tésztánk.
A kiszúrt formákat sütőpapírral borított tepsire
tesszük, és a végén kidíszítjük mindegyiket a natúr
napraforgómaggal.
A sütőbe téve 10-15 perc alatt szép barnára sülnek a
magos figurák.
A tésztákat egyforma nagyságúra kinyújtjuk, kb. 3 mm
vastagra. Felverünk 4 db tojást, és a tésztákat.
ecsettel megkenjük.
A gombát felszeleteljük, egy serpenyőben megpirítjuk a
finomra vágott hagymával együtt. Sózzuk, borsozzuk, majd
amikor elfőtte a levét, a maradék tojásokat felverjük,
és egyszerűen, mint egy rántottát besűrítjük.
A parajt, az olívaolajjal és a zúzott fokhagymával,
sóval, borssal egy másik serpenyőben összefonnyasztjuk,
majd kihűtjük.
A sonkát felkockázzuk, a paradicsomokat félbevágjuk, a
petrezselymet pedig apróra.
A sajtot megreszeljük, három részre osztjuk.
Az egyik tésztára ráterítjük a kihűlt parajt,
rámorzsoljuk a juhtúrót, és rászórjuk a sajtot. A
másik tésztára mehet a paradicsom felezve, a kockázott
sonka, pici só és több bors, no és persze a második
rész sajt. A harmadikra kerül a kihűlt gombás tojás,
és a maradék sajt.
Mindhármat rolniba tekerjük, és egy éles késsel
felszeleteljük. Tenyerünkkel nyomjuk össze, így a
töltelék nem fog kijönni belőle.
Olajozott, lisztezett sütőlapra rakjuk a tekercseket, majd
felvert tojással lekenjük, 200 fokos sütőben, elkezdjük
sütni. Ha a tészta elkezdett nőni, mérsékeljük a
hőmérsékletet 160-170 fokra. Készresütjük.
Hozzávalók
1 zacskó mélyhűtött franciasaláta zöldségkeverék
vagy 2 szál répa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 nagyobb
krumpli, 1 kis fej zeller, 10 dkg zöldborsó
1 nagyobb alma
4 db savanyú uborka
2,5 dl Globus majonéz
0,5 dl tejföl
Elkészítés
1. A mélyhűtött zöldségeket a leírásnak
megfelelően készítsük el, majd hagyjuk kihűlni. Ha
friss zöldségekkel dolgozunk, akkor értelemszerűen
pucoljuk, daraboljuk egyforma kockákra és enyhén sós
vízben főzzük meg mindet. Hagyjuk kihűlni. Figyeljünk
rá, hogy ne főzzük túl a zöldségeket, mert egyrészt
veszítenek az ízükből és színükből, másrészt
szétmállanak a salátában. Maradjanak inkább
roppanósak! Az uborkákat kis kockákra vágjuk, az almát
pucoljuk és szintén kockázzuk.
2. Az összes hozzávalót egy nagy salátástálba
tesszük, ráöntjük a tejfölt majd annyi majonézt
teszünk hozzá, hogy jól keverhető legyen, de ne ússzon
a szószban.
3. Lazán keverjük csak, minél kevesebb mozdulattal,
hogy a zöldségek ne törjenek össze. Ha szükséges,
sózzuk.
4. Éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek
összeérjenek.
Tipp
Rántott ételek mellé, köretként nagyon finom, illetve a
hidegtálaknak is kiváló alapul szolgál.
Az átszitált lisztet keverőtálba rakjuk.Teszünk hozzá
porcukrot,sót,vaníliás cukrot,és lapookra vágott
margarint.
A tejet langyosra hevítjük és az élsztőt
belemorzsoljuk.10 percig pihentetjük.
A margarint szétmorzsoljuk a liszttel és hozzáadjuk az
egy tojássárgát.Utána hozzáadjuk apránként a kovászt
is.
Deszkán átdolgozzuk a tésztát,beletesszük egy tálba
és 1 órára hűtőbe tesszük.
Lisztezett deszkán átdolgozzuk.2 részre osztuk a
tésztát és 3- mm vastagra nyújtjuk.Téglalapot vágunk
belőle.
Máktöltelék:
1 dl vizet felteszünk forrni,közbe hozzáadjuk a
kristálycukrot.A cukornak fel kell oldódni,ne kevergessük
közbe.Hozzáadjuk a mákot és a rumba áztatott
mazsolát(a rumot öntsük le a mazsoláról).
Diótöltel� �k:
1 dl tejszínt felmelegítünk ,belerakjuk a cukrot,ha
feloldódott utána beleteszzük a diót ,reszelt
citromhéjat,őrölt fahéjat,rumot ízlés szerint
A tölteléket melegen rakjuk a beiglibe.A tészta
közepére rakjuk a tölteléket majd egyenletesen
szétkenjük.Palacsintaszerűe n feltekerjük(Kicsit
szorosabban).2 végét bezárjuk.
Sütőpapírt teszünk a tepsire.Felvert tojássárgával
egy irányban jó vastagon megkenjük a tésztát.Hideg
helyre rakjuk míg rá nem szárad a tojássárga.Majd
tojásfehérjével is megkenjük a tésztát és
húsvillával megszurkáljuk.
200 fokra előmelegített sütőben 1/4 órát sütjük.
Elkészítés:
A tojásfehérjét keményre verjük. A legmagasabb
fokozaton, apránként hozzákeverjük a cukrot és a
Vanillincukrot.
A porcukrot és a keményítőt elkeverjük, majd a
tojáshabba szitáljuk. Majd a mandulát és a tortadarát
is lazán belekeverjük. Habzsákból, vagy két kanál
segítségével diónyi darabokat halmozunk a
sütőpapírral kibélelt sütőlemezre, és azonnal
megsütjük.
Előmelegített légkeveréses sütőben: kb. 110 °C
fokon.
Sütési idő: kb. 25 perc, amíg el nem válik a
papírtól.
A csókokat a sütőpapírral, együtt lehúzzuk, hagyjuk
kihűlni, majd ezután szedjük le a sütőpapírról.
Tetszés szerint csoki csíkokkal, színes cukormázzal vagy
porcukorral, esetleg kakaóval megszórva tálaljuk.
Hozzávalók:
kb.100 darabhoz
280 g liszt,
1 db tojás,
210 g hideg vaj,
100 g darált mandula,
70 g porcukor,
1 csomag vaníliás cukor,
1-2 ek. tejszín,
1 rúd vanília,
só,
a hempergetéshez (szóráshoz) porcukor
Elkészítés:
Összegyú rjuk a lisztet, a porcukrot, sót és a darált
mandulát a vajjal, majd a tojással. Szükség szerint 1-2
kanál tejszínnel lazítjuk. Vaníliás cukorral és a
vaníliarúd kikapart belsejével ízesítjük. A tésztát
műanyag zacskóba, 2 órára hűtőszekrénybe tesszük.
Lisztezett deszkán kisujjnyi vastag hengerekké sodorjuk,
5-6 cm-es darabokra vágjuk.
A rudacskákat meghajlítjuk és sütőpapírral kibélelt
sütőlapra fektetjük. 180 C° fokos sütőben 15-20 percig
sütjük. Porcukorban meghempergetjük, ha kihül
mégegyszer meghempergetjük és úgy kínáljuk.
Amennyiben vékonyabb tésztát készítünk, úgy a
sütési idő akár 7-8 perc is lehet!
A tojásokat kettéválasztjuk. A lisztet elmorzsoljuk a
vajjal, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját, a
szódabikarbónát, a fűszerkeveréket, a mézet, a cukrot,
ráreszeljük a citromhéjat, majd összegyúrjuk. Egy
nyújtófával vékonyra nyújtjuk, majd különféle
formákat szaggatunk belőle. Tepsibe téve 180 fokos
sütőben 25 perc alatt készre sütjük.
A tojásfehérjét kikeverjük a porcukorral, habzsákba
tesszük, a kisült mézeskalácsokra nyomjuk, végül
színes szórócukorral díszítjük.